Egy nap – filmvetítés és közönségtalálkozó a Bélában
Központi program

2020. 02. 25.

Egy nap – filmvetítés és közönségtalálkozó a Bélában


Szilágyi Zsófia: Egy nap
(12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott)

A vetítést követően vendégünk lesz a film rendezője, Szilágyi Zsófia.

Regisztráció: kortarsonline@gmail.com

Az estek házigazdája Fábián László.

A Kortárs Folyóirat és a Kortárs Online 2016 tavaszán indította útjára Budapest Objektív című programsorozatát, amelynek soron következő vetítésén Szilágyi Zsófia 2018-ban készült filmjét, az Egy napot láthatja a közönség. A film világpremierje a 2018-as cannes-i fesztiválon volt, ahol elnyerte a nemzetközi filmkritikusok (FIPRESCI) díját.

A történet egy negyvenes, háromgyermekes nyelvtanárnő egy napját meséli el, aki állandó rohanásban van munkahelye, valamint a bölcsőde, az iskola és a különórák helyszínei között, közben állandósult anyagi szorongás emészti és a kétely, hogy férje vajon megcsalja-e őt? Noha nem ő az egyedüli nő, aki hasonló problémákkal küzd, neki a monoton, percekre beosztott napirendje mellett egyszerűen nincs ideje, hogy átgondolja és tisztázza a helyzetet. Az egyre halmozódó gondok azzal fenyegetnek, hogy összeroppantják őt. A cselekmény valójában a nő hétköznapi rutinjaira épül; a dráma a házassága háttérben meghúzódó válságának „halasztásra ítélt pillanataiból” bontakozik ki. Kérdés: képes lesz-e válságba került házasságát megmenteni és megőrizni azt, ami életében törékeny és egyedi?

A vetítést követően többek között a témaválasztásról, a hétköznapi rutinok szükségszerűségéről, a szülői szerepről, az érzékenyítésről és a társadalmi konfliktusok művészi ábrázolásának lehetőségeiről is kérdezzük majd a film rendezőjét, Szilágyi Zsófiát.

Az esemény ingyenes, azonban a helyszín korlátozott befogadóképessége miatt előzetes regisztrációt kérünk e-mailben (kortarsonline@gmail.com).

Mindenkit szeretettel várunk!

Elevenedés - Fesztiválozz velünk online!